Elgondolkodtak már azon, hogy miért érdemes színházba járni? Hogy mit ad a nézõnek egy remekbe szabott elõadás? A színészi játék, a mélyen szántó gondolatok, a látvány, a fények és a hangok? Bizonyára mindenkinek mást jelent egy színházlátogatás. Természetesen odafigyel az ember az öltözködésére, de lélekben is fel kell készülni egy elõadásra, ilyenkor – a kis herceg szavaival élve – ünneplõbe öltöztetjük a szívünket. Aki érzelmileg kiszolgáltatottabb helyzetben van embertársainál, egészen másként értelmezhet egy-egy jelenetet. A bonyhádi XXI. Mûvészeti Mûhely ifjú elõadói ezt is megtapasztalták a közelmúltban, mikor A pulóvergyûjtõ címû, kétszemélyes egyfelvonásost a mûvelõdési központ közönsége után a Zsibriki Drogterápiás Otthon lakóinak is bemutatták. A nõi szereplõ, Táibl Eszter ezt így fogalmazza meg: – A színjátszásban a legfontosabb az érzelmek közvetítése. A zsibriki otthon lakói érzékenyebbek, sérülékenyebbek embertársaiknál. Meglepõ volt számomra, hogy míg a kortársainknak szóló elõadásunkon minden poénra kitörõ nevetés volt a reakció, addig Zsibriken talán kétszer volt kisebb kuncogás. Mélyebben átéreztek mindent és elgondolkodtak. Szerintem számukra többet jelentett mindez egy egyszerû elõadásnál.
Franyó Róbert, a XXI. Mûvészeti Mûhely vezetõje, elõadásaik rendezõje hozzáteszi: – Bizony a férfi szereplõnk még veszélyben is volt. Utólag az egyik zsibriki lakó elmondta nekem, hogy nagyon irritálta, hogy milyen lekezelõen, cinikusan, csúnyán beszélt a férfi szereplõ a nõivel, és õ csaknem felállt, hogy behúzzon neki egyet.
Tehát megállapíthatjuk, hogy nemcsak a szereptanulás, majd a sikeres elõadás állítja komoly feladat elé a színészpalántákat, de egy jó szerepmegformálással egyéb nehézségek is várhatnak rájuk… De nézzük, mit lehet tudni a bonyhádi XXI. Mûvészeti Mûhelyrõl, mely immár második éve tölt be szerepet a város kulturális életében.
– Makóról és Szegedrõl fújt ide engem a szél – kezdi Franyó a bemutatkozást. – Ott közel 20 éve foglalkoztam már színházzal, középiskolásoktól az egyetemistákon át profi színészeknek is rendeztem. Tanítottam 8 osztályos gimnáziumban is, és végigvittem egy osztályt 10 éves kortól az érettségiig, de a középiskolás korosztály az, amellyel a legjobban tudok bánni. Így meghirdettem 2009 õszén Bonyhádon ezt a mûvészeti mûhelyt, és azóta már sok mindent csináltunk együtt.
– Mennyire volt nehéz rátalálni a fiatalokra?
– Körbejártam a középiskolákat, elmondtam ki vagyok és mit szeretnék. Elõször azok találtak meg, akiknek sürgõs volt, mert végzõs gimnazistaként felvételizni akartak színészképzõ intézményekbe. Aztán õk hoztak még újabb embereket magukkal. Van egy álmom, hogy egyszer megrendezem Michel Tremblay: Sógornõk címû darabját. Ez egy 16 nõi szereplõs darab, és erre hirdettem szereplõválogatást. Egyelõre nem jött össze a szükséges létszám, viszont vagyunk páran, akik idõrõl idõre bemutatkozunk a színpadon, ennek köszönhetõen az elmúlt hónapban 3 új jelentkezõ is megtalált bennünket. Mivel még kevés a helyismeretem, fel kell mérnem, hogy mi az amit egy ekkora város, kistérség értékel, mozdul rá. Próbálunk jó értelemben populárisak is lenni, ezért csináljuk a Beugrót havi rendszerességgel – és úgy tûnik, hogy ezt szeretik, aztán már könnyebben be lehet vonzani a nézõket fajsúlyosabb elõadásokra is.
– Mi alapján kerülnek kiválasztásra a darabok? Gondolom szerepet játszik a fiatalok karaktere is. Esetleg õk maguk is ajánlanak mûveket?
– Mindig én hozom az ötleteimet, de belegondolva valóban figyelembe veszem, hogy mi lenne nekik jó. És ha nekik is tetszik az ötlet, akkor elkezdünk dolgozni rajta. Amiket õk hoznak, azok többnyire az iskolai kötelezettségükhöz, szavalóversenyekhez kötõdnek. Egyszer egyik társunkon keresztül érkezett egy felvetés, hogy nem akarunk-e angol abszurd humoros színházat csinálni. Mondtam hogy nem. Az én világom általában kevés szereplõs, érzelmileg és technikailag zsúfolt kamaradarabok, vagy olyan színpadi helyzetbe emelt irodalmi szövegek, amelyek ugyanezt a stílust hordozzák. Gondolok arra is, hogy akikkel dolgozom, nekik mennyire jó egy-egy darab, mennyire szólít meg bennük dolgokat, és mennyire fejleszti azokat a készségeiket, amelyekre bármikor szükségük lehet.
– A televízióban a Rudolf Péterrel futó Beugró címû játékban Önök is meglátták a lehetõséget, hiszen ez megfelelõ szituációkat teremt a képességek fejlesztésére.
– A Beugró címû társasjátékban található feladatok és szituációk mellé magam is kitalálok olyanokat, amelyek fejlesztik a színészi képességeket helyzetben, mozgásban, kontaktolásban, rögtönzésben, javítja a hanggal, testtel, partnerrel való bánást. Igazából azonban azért jó, mert aki színész akar lenni, azzal a helyzettel szembesül, hogy a képzõintézmény felvételijén nem azt várják el tõle, hogy megláthassák benne a tehetséget, amit majd lehet formálni, hanem olyan típusú kész színészt várnak már oda, aki egyben kreatív alkotó, dramaturg, rendezõ is egyben. És a Beugró ezen képességek formálódását nagyon jól segíti.
– Hány fiatal jár a csoportba?
– A középiskolás korosztályból hárman vannak a kezdetektõl máig itt (Kató Hajnalka, Táibl Eszter, Szabó Zoltán), hárman nemrég érkeztek, illetve vannak ketten, akik már nem ezt a korosztályt képviselik (Belány Viktória, Miodragovits Vince „Szilaj”). Készül egy kétszereplõs, iszonyú nehéz darab, a Kövek a zsebben, aminek az egyik szereplõje egy hidasi srác, akivel pl. csak vasárnap tudunk próbálni. Mert egyébként hetente akár ötször is próbálunk, de ez személyenként kevesebb alkalmat is jelenthet.
– Én örülök, hogy ez a mûhelymunka leköti az idõmet, vasárnaptól csütörtökig szinte minden délután itt vagyok próbán – veszi át a szót Szabó Zoltán. – A gimnáziumban azelõtt is konferáltam, szavaltam, közremûködtem a Vörösmarty Színjátszó Kör munkájában. A szinte mindennapos próbák adnak egy ritmust az életemnek, és jó hogy mindig van munka és nem tétlenkedem. A színmûvészetire készülök (akárcsak Hajni és Eszter), és bizony a felvételire 15 verset, 5 monológot és 5 dalt kell vinni. Na meg tehetségre is szükség van, és sok gyakorlásra. Annak is örülök, hogy iskolatársaink eljönnek az elõadásainkra, érdekli õket amit csinálunk.
– Én is a kezdetektõl járok a csoportba – mondja Kató Hajnalka. – Robi sokat segít nekünk, hogy elérhessük a célunkat, felkészülten menjünk a felvételire. Én is szoktam konferálni, szavalóversenyekre járok, és általában jó eredményeket érek el. Ének- és táncórákon is kipróbálom tudásomat. Szeretek a Mûvészeti Mûhelybe jönni, mert jó a hangulat, egyben barátok is vagyunk.
– Január 24-én 17 órakor új mûsorral jelentkeznek a bonyhádi mûvelõdési központban. A Pilinszky Weöresben tangóharmonikával címû elõadásban táncosok is fellépnek.
– Magam is kíváncsi vagyok, mit tudunk összehozni a mûfajtársítással – mosolyog Robi. – Van egy szorosan irodalmi anyag, nem is kicsi súlyú, van a beszédtechnikás elemeknek egy nagyon sajátos földolgozása, egy sajátos képi világ a használt eszközökkel, egy sajátos zenei világ az argentin Astor Piazzolának köszönhetõen, és mindehhez jön a tánc. Mindez együtt a maga különbözõségeivel. Ha mindebben jól érezzük magunkat, akkor lesznek még ilyen mûfajokat társító kirándulásaink.
– További tervekben tehát nincs hiány.
– Akkor folytatnám a sort. Az évad végéig szeretnénk Márquez egyetlen monodrámáját színre vinni, ez a komoly feladat Hajnira vár. Aztán készül a Kövek a zsebben, ami kétszereplõs, de mindketten folyamatosan 7-7 figurát jelenítenek meg. Popper Péternek van egy darabja, A pokol színei, melyet Isten komédiásai címmel egyetlen egyszer játszottak hazánkban – eddig. Aztán meglátjuk, hogy megy a munka az új lányokkal, jó lenne még ebben az évben megcsinálni egy Harling darabot, az Acélmagnóliákat. Illetve 2-3 dolog lebeg még: egy Lanford Wilson négyszereplõs darab, illetve a Sógornõk amit egyszer mindenképp szeretnék megcsinálni. Különlegességre is készülünk ebben az évadban: a Színházi világnap elõtt pár nappal kiválasztanánk 3 völgységi hírt, középiskolásokkal megszavaztatnánk hogy melyiket szeretnék színpadon látni, és másnap reggeltõl megírnánk, próbálnánk, este elõadnánk. Zoli idén felvételire készül, március környékén akár egy önálló esten közönség elé vihetné a tanultakat. A Költészet Napján szeretnénk egy olyan József Attila maratont, hogy fölütjük a kötetet és 9-10 óra múlva abbahagyjuk, de bárki beszállhat a felolvasásba érkezésekor. Bízunk abban, hogy a sikerhez a közönség érdeklõdése és értõ figyelme is hozzájárul majd.