Vannak nevezetes napok, jeles napok, világnapok, no meg emlékezetes napok az életünkben – olyanok, melyekre szívesen gondolunk vissza. Mert valami jó dolog történt velünk, mert sikerült örömet csempésznünk a mindennapokba. A bonyhádi Szélkakasos ovisok nagyszüleiket látták vendégül egy verõfényes délelõttön, új hagyományt teremtve a megszokott programok sorában.
Jöttek is mindannyian megnézni a kisunokát, ölbe venni, dédelgetni; hallgatni, ahogy csak nekik versel és énekel, elfogyasztani a maguk sütötte kis süteményt, örülni minden együtt töltött percnek. Volt mindenre idõ – táncolni, mesét hallgatni, fényképezkedni, beszélgetni az ismerõsökkel, vagy egyszerûen csak gyönyörködni abban, hogy beteljesült életük értelme, ott szaladgál körülöttük az unoka, a család jövõje.
„Soha ennyi puszit nem kaptam” – mondta az egyik nagymama, mielõtt hazaindult. Ez a mondat lett a mi örömünk.