A Méta magyar népzenei együttes adott koncertet, muzsikált táncházat, és tanított kalotaszegit népzenész növendékeknek a hétvégén Bonyhádon. A zenekar elnyerte már a „Népmûvészet Ifjú Mestere” címet, az MTV Folkzenekarok Versenyének I. díját, és a Magyar Rádió eMeRTon-díját is. A csapatnak immár húsz éve bonyhádi tagja is van Mohácsy Albert személyében, akivel a koncert után beszélgettünk.
– Kicsit foghíjasra sikeredett a bonyhádi koncertre a zenekar, mert a fúvósunk nem ért rá, a helyettesítõje Japánban volt, az énekesünk pedig megbetegedett. Azért nem hagytuk cserben a közönséget, hiszen négyen is tudunk muzsikálni. Tíz évvel ezelõtt alakult át a Méta a mostani felállásra, én egyébként 20 éve vagyok a zenekarban. Akkoriban Pécsre jártam egyetemre, és elmentem egy Méta koncertre, majd közösen muzsikáltunk az esti buliban. Megkérdezték, mennék-e Budapestre, ha a Méta hívna. Ez megtisztelõ felkérés volt, de azért befejeztem az egyetemi félévet. Az egyetemet aztán mégsem sikerült befejeznem, mert elsodortak az események. Akkor sokat jártunk Németországba három hetekre zenélni. Késõbb sikerült Nyíregyházán elvégeznem a népzene szakot, ami fontos is a tanításhoz. Tanítunk tanfolyamokon, iskolákban, nyári táborokban, színházaztunk vagy tíz éven keresztül Budapesten és Veszprémben. A koncertek és turnék mellett lehúztunk pár évet amatõr táncegyüttesek mellett és az Állami Népi Együttesben is.
– Bonyhádon egyre több gyerek jár népzene oktatásra. Milyen az országos helyzet e téren?
– Bonyhádon Siklósi Krisztián iszonyatosan sok munkát fektet az oktatásba, már látszik is ennek az eredménye. Elmondhatom, hogy országos szinten is egyre több gyerek jön népzenét tanulni. A Táncház Találkozón 6-7 éve én szervezem a zeneiskolások programját. Elõször kevés pénz volt, mindössze kétórás mûsoridõ a Körcsarnokban, 4-5 pesti zeneiskolát hívhattam meg. Eljutottunk oda, hogy idén két teljes napot kaptunk a zeneiskoláknak a Kodály teremben, és már 40 iskolát várok, 8-900 közremûködõvel. Az egyik legnagyobb szereplõi létszámot vonzó programja ez a Táncház Találkozónak.
– Ritkán lépsz már fel Bonyhádon, annak idején a 80-as évek második felében még többször hallhattak itthon, Bonyhádon muzsikálni. Akkor a helyi Szélkerék zenekarban játszottál, Szabó Lászlóval, Prikk Balázzsal és Juhász Józsával.
– Épp most hétvégén állt össze ismét ez a csapat egy szülinapi buliban, jókat nosztalgiáztunk. Egyébként õsszel léptem színpadra Bonyhádon a Dûvõ zenekarral, velük augusztus óta játszom együtt. De nem kell nekem színpad ahhoz, hogy Bonyhádra jöjjek, mert én itt a szülõföldemen mindig a kis Mohácsy leszek. Pedig van már nekem is egy 6 és fél éves óvodás fiam, Lõrinc. Nem erõltetjük hogy zenéljen, de sokszor visszük magunkkal fellépésekre. Kicsit az játszódik le, mint régen falun: látja, és ha van kedve csinálja. Azért tanul furulyázni, de a brácsát és a bõgõt még nem tudja megfogni. Otthon pedig néha gitáros rock partikat rendezünk, felidézve bonyhádi gimnáziumi rock zenekari múltamat.